Római Kelemen levele, avagy a hitszegő egyház születése

Arról a kényes témáról lenne pár gondolatom, amit Urunk Jézus, és apostolai megjövendöltek, mégpedig a hamis, vagy hitszegő, lázadó egyház létrejöttéről. Ez a kérdés nem a könnyű súlycsoportú témák közé tartozik, kényessége abban áll, hogy sokakat érint, akik a ma fellelhető kereszténység különböző felekezeteibe vannak betagozódva. Ezt gyűjtő néven modern kereszténységnek nevezem.

Véleményem szerint a modern kereszténység, a történelmieket és a számtalan új leágazást, irányzatot (a római katolicizmus, és annak megreformáló szándékával létrejött protestáns és neoprotestáns, karizmatikus ágazatok) egyaránt beleértve, azt a vonalat viszi tovább, ami már az első század végére és a második század elejére kialakult. Ennek jelei korán megmutatkoztak, ilyenekről beszél pl. az i.sz. 95. körül íródott római Kelemen levél, a Hermasz Pásztora (katedráról beszélő hamis próféta), sőt, János harmadik levele is (Diotrefész elsősége).

Kelemen levele arról számol be, hogy a korinthusi gyülekezetben az Úr apostolai által beiktatott szent embereket, kipróbált véneket és szolgákat kivetik, elűzik az egyházból. Így a Korinthus városában lévő egyházban fordulat, átalakulás következett be, ami egyértelmű lázadás Krisztus ellen. Kelemen levelének célja ennek a megakadályozása, és jól mutatja azt a tendenciát, ahova a korai egyház felépítése eljutott, tartott. A gnoszticizmus támadásai mellett tehát ott volt az elsőségi kérdés, hogy olyan egyének hatolnak be az egyházba, akik elsőséget, hatalmat (a világi hatalomhoz hasonlóan, hogy őket szolgálják) gyakorolnak az egyház tagjain, magukat valami nagynak beállítva, akik nem Krisztus alázatosságával, hanem a saját személyük ambícióival, érdekével vannak felruházva. Magukat olyan pozícióba, úgymond helytartóságba helyezik bele, ami Krisztusban nem létezik, tehát a gonosztól való.

Ezek ugyanolyan hamis próféták voltak, mint akik hamis tanokat hirdettek, de hamisságuk nem feltétlen az igaz tudomány elferdítése volt – legalábbis kezdetben – hanem életmódjukkal mondtak ellene Krisztus azon tanításának, hogy köztetek ne úgy legyen, mint a világ fejedelmeivel, hogy uralkodnak, kiszolgálják őket, és még ezért jóltevőknek is mondatnak. Minden olyan felekezet, amely ezt a mintát követi, ugyanilyen lázadásban van még akkor is, ha részelemeiben hordozza Krisztus tanítását, az apostolok tudományát.

Az ilyenformán átalakult és átformálódott egyházban azután kisebbségbe jutottak a szentek, esetleg még megtűrték őket valamilyen céllal, de a későbbiekben őket is kivetették maguk közül. Ez a tendencia figyelhető meg János harmadik levelében, ami bizonyítja, hogy már a korai időben is előfordult ez:

III. Jn. 1:9 “Írtam a gyülekezetnek; de Diotrefesz, aki elsőséget kíván közöttük, nem fogad el minket. 10. Ezért, ha odamegyek, felemlítem az ő dolgait, a melyeket cselekszik, gonosz szavakkal csácsogván ellenünk; sőt nem elégedvén meg ezzel, maga sem fogadja be az atyafiakat, és akik ezt akarnák, azokat is akadályozza, és az egyházból kiveti. 11. Szeretett barátom, ne a rosszat kövesd, hanem a jót. A ki jót cselekszik, az Istentől van; a ki pedig rosszat cselekszik, nem látta az Istent.”

A Diotrefészhez hasonló emberekre jellemző, hogy az igazakat nem fogadják be, szavaikkal ellenük beszélnek, és uralkodnak a gyülekezeten, azaz maguk határozzák meg, hogy ki lehet az egyház tagja. Az ilyen “vezető” akit akar, kivet, és azokat is akadályozza, akik a szenteket be akarják fogadni. Minden tekintetben szakadást okoz a Testben azzal a hatalommal, ami őt nem illeti meg, de amit mégis magához ragadott.

További fontos állomása az így átalakult lázadó egyháznak (amely eltűrte a Diotrefészhez hasonló emberek uralmát, és a szentek kivetését), hogy – hasonlóan saját felépítéséhez – a világi hatalmashoz is képes bealkalmazkodni, attól valamit elvárni, ami nem jellemző Isten egyházára, hanem inkább az, hogy semmit nem fogadnak el a pogányoktól:

III. Jn. 1: 7 “Mert az ő nevéért mentek ki, semmit sem fogadván el a pogányoktól;”

Kelemen levele úgy tűnik nem volt előzmények nélkül a korinthusi gyülekezetben, mivel már Pál második, nekik szóló levele is hasonló események miatt íródott (hamis apostolok megjelenése, akik nem vetik meg az anyagi hasznot, és akiket a korinthusiak eltűrtek). Nézzünk erre egy pár idézetet az egyszerű fordításból:

2Kor. 11:11 Mit gondoltok, miért nem akartam elfogadni tőletek semmit? Talán azért, mert nem szeretlek benneteket?! Dehogyis! Isten jól tudja, mennyire szeretlek titeket. 12 De továbbra is ezt fogom tenni, hogy azok az „apostolok” ne dicsekedhessenek. Mert azt akarják elhitetni veletek, hogy az ő munkájuk is ugyanaz, mint a miénk. 13 Mert ezek hamis apostolok. Becsapják az embereket, és elhitetik velük, hogy ők valóban Krisztus apostolai.

11:20 Igen, eltűritek, ha valaki szolgájává tesz benneteket. Eltűritek, ha kihasznál, élősködik, vagy uralkodik rajtatok, ha azt hiszi, hogy sokkal különb nálatok. Eltűritek még azt is, ha pofon üt titeket. 21 Szégyenkezve mondom, hogy mi „túl gyengék” voltunk, hogy ilyen dolgokat tegyünk veletek! 22 Ha ezek a hamis apostolok héberek — hát, én is az vagyok! Izrael népéhez tartoznak? — én is! Ábrahám utódai? — Én is az vagyok! 23 Ha ők Krisztus szolgái, akkor én még inkább az vagyok! — Milyen bolond dolog így dicsekedni! — Hiszen többet dolgoztam, mint ők! Többször börtönbe zártak, többször megkorbácsoltak, többször forogtam halálos veszedelemben, mint ők.

12:11 Úgy beszélek, mint egy bolond, de ti kényszerítettetek rá. Igazában nektek kellett volna jót mondanotok rólam. Hiszen semmivel sem vagyok kisebb, mint azok a ti „híres apostolaitok” — még akkor sem, ha közöttetek nincs sok becsületem. 12 Amikor nálatok voltam, olyan dolgokat tettem, amik teljes mértékben bizonyítják, hogy valóban apostol vagyok! Láttátok a jeleket, csodákat és hatalmas erőket, amik a szolgálatomban megmutatkoztak. 13 Így hát ti is megkaptatok mindent, amit a többi gyülekezetek. Talán csak egy valamit nem: hogy tőletek nem fogadtam el semmiféle anyagi támogatást. Bocsássátok meg nekem ezt az „igazságtalanságot”!

A következő felsorolásban összegezzem azokat a jellegzetességeket és tendenciát, amelyek a lázadó egyházat jellemzik:

1. Olyan “vezetők” jelennek meg az Isten gyülekezetében, akik uralkodnak a gyülekezeten, és akik magukat jótevőknek (pl. szolgáknak, pásztornak, apostolnak stb.) nevezik, de akik valójában a saját jólétük érdekétől vezéreltetnek.
2. A lázadó egyház ezeket az embereket elfogadja, eltűri maga felett, sőt mi több, anyagilag eltartja, támogatja, a hamisak pedig nem dolgoznak, hanem élősködnek (pl. felélik az özvegyek és árvák vagyonát, vagy a munkás emberek bérét).
3. Ezek a hatalmaskodó emberek kivetik maguk közül a szenteket, ellenük beszélnek, és maguk határozzák meg, hatalmuknál fogva, hogy ki lehet a frakció tagja.
4. Az így létrejött frakció további híguláson megy keresztül, amikor a világi hatalommal is összeborul, attól támogatást is elfogad (ami sosincs ingyen, mivel a hatalom is elvár ezért cserébe alkalmazkodást, pl. idegen istentiszteleti formák átvételét), ha már a világi hatalom nem üldözi.
5. A világgal való kompromisszumok miatt a tanításba is felveszik a világ elemeinek tanítását (pl. pogány bálványkultusz rituálékat, Mithrász kultuszt kevernek az igaz istentisztelettel), ami alapján a történelmet is meghamisítják, magukat ősinek, letéteményesnek bemutatva, eltüntetve azt az írásos történelmet, amely az igaz egyház tőlük eltérő oldalát mutatná be.
6. A világhoz való alkalmazkodás meggyorsítja azt a tendenciát, hogy a természetes emberek, vagy érdekkeresztények is csatlakoznak a frakcióhoz, felduzzasztva, és tovább hígítva a felekezetet (pl. filozófusokat vesznek fel, akik filozófiájukat viszik bele a vallásba, további idegen elemeket csempészve az igazság mellé).
7. Következő lépés, hogy maga ez a frakció válik világi hatalommá, amely maga mögé utasítja akár a világi hatalmast is (létrejött a prostituálódott asszony/egyház, amely a fenevadon/világi hatalom ül). Ez az egyház már nem csak kiveti, hanem üldözi a szenteket, a szentek vérétől részeg.
8. A hamis egyház megnövekedésével, és hamisságának nyilvánvalóvá válása miatt fellépnek a hamisat megreformálni akarók (habár a hamisat nem lehet megújítani, így alapból kudarcra vannak ítélve), akik viszont nem mennek el egészen a forrásig, az Úr, és apostolainak életformájáig és tanításáig, hanem megállnak fél úton és létrehozzák a maguk leágazását. Ez a nagy paráznának újabb leánya lesz, ami csak bizonyos elemeiben tisztább a nagy hamistól, más dolgokban viszont maga is hamis, vagyis egy újabb szekta/frakció.

A folyamat végterméke az, ami ma is megfigyelhető, számtalan felekezet a történelmiek és az újabbnál újabbak garmadája.