Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2012

A szentek feltámadása

Az Isten megmentő terve és az ószövetségi szentek feltámadása Előszó Ez az írás arra a kérdésre szeretne választ adni, hogy Isten megmentő akarata a Felkent Jézus halála és feltámadása által milyen úton és módon valósul meg az Isten által elhívott szentek életében, a Felkent előtti és utáni időszakban. Az Írás arról tesz bizonyságot, hogy az Isten egyetlen és kizárólagos utat készített a bűn alá rekesztett emberiség számára, hogy Vele megbékéljen (II.Kor. 5:18-19) és megmeneküljön, az örök életre eljusson. Ez az út a Felkent halála és feltámadása, és a Jézus nevében való hitnek az útja. (Ján. 3:13-18; Apcs. 4:12) A Felkent Jézust Isten azért küldte, eleve arra rendelte (Apcs. 2:23) , hogy ezt a papi szolgálatot elvégezze, hogy az Ő vére árán az örök váltságot számunkra megszerezze (Héb. 9:12) , és egyetlen áldozatával egyszer és mindenkorra megszentelje a kiválasztottakat. (Héb. 10:1-10) Az ószövetség és annak áldozati rendszere nem vihetett a tökéletességre, hanem az volt a sze

Korai kereszénység álláspontja a halál utáni mennybemenetel kapcsán

(Forrás: Iraeneus, Against Heresies, 5. könyv) “Némelyek azok közül, akik ortodoxnak mondatnak, túlmennek azon az előre meghatározott terven, ami az igazak felmagasztalását illeti, és tudatlanok azzal kapcsolatban, hogy milyen eljárás alapján kell felnevelődniük a romolhatatlanságra. Ily módon eretnek véleményeket táplálnak magukban. Mert az eretnekek a test üdvösségét be nem fogadva, azon a meggyőződésen vannak, hogy a halál után azonnal felkerülnek a mennyekbe. Így tehát azok a személyek, akik elvetik a teljes ember feltámadását, és mindent megtesznek azért, hogy az kikerüljön a keresztény tanrendből, semmit nem tudnak a feltámadást érintő (megváltó) tervről. Mert a maguk választásából kifolyólag nem kívánják megérteni, hogy ha valóban úgy lenne, ahogy ők állítják, akkor maga az Úr – akiben állítólag ők is hisznek – sem kelt életre a harmadik napon, hanem kimúlásakor azonnal a magasba szállt, testét a földön hátrahagyva. De a tény az, hogy az Úr három napon át a holtak birodalmában

Jézus Krisztus és a törvény érvényessége

Ézsaiás. 42:1-4 Ímé, az én szolgám, akit gyámolítok, az én választottam, akit szívem  kedvel, Szellememet adtam Őreá, törvényt hirdet a népeknek.  2. Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán.  3. Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg.  4. Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak tanítására. A felkent Jézus és Isten törvénye      A modern kereszténység úgy tekint az Isten törvényére és a próféták írásaira, mint ami hatályát vesztette, amit félre lehet tenni, amit Krisztus betöltött, és ezért ránk nem vonatkozik. A törvény mondhatni vörös posztó a szemükben. Márpedig a bűn ismerete – az újonnan születés után is – a törvény által van, tehát a törvény határozza meg azt, hogy mi a vétek, nem pedig az ember saját szíve, vagy elhatározása. Aki vétkezik a törvényt is megszegi, mert a vétek a törvényszegés (I. Ján. 3:4) , és aki az egész törvényt megtartja is, de vét egy parancsolat e