Bejegyzések

Egy az Isten címkéjű bejegyzések megjelenítése

Tertulliánusz - Markion ellen, Isten egyetlenségéről

Markion Ellen I. Könyv 3. fejezet – Részlet 3. Az alapvető és egészen átfogó vita tehát a számról folyik, lehet-e két istent állítani: esetleg költői, művészi, s harmadszor már eretnek-szabadság alapján. De a keresztény igazság szigorúan kinyilvánította: ha Isten nem egy, nincs, mert méltóbbnak hisszük, hogy valami nincs, mint ne úgy legyen, ahogy lennie kell. Istenről azonban tudd meg, hogy szükségszerűen egy, s ha kérded, mi az Isten, másként nem találhatsz rá. Amennyiben az ember Istent meghatározhatja (definíció), én úgy állítom, amit a köztudat is elfogad: Isten a legfelsőbb hatalmas, az örökkévalóságban szilárdan megalapozott, nem született, teremtetlen, kezdet és vég nélküli, – mert ezt az állapotot kell az örökkévalóságnak tartanunk, mely a legfőbb, nagy fogalmát kimeríti, amennyiben az magában Istenben áll fenn – és így a többi is, hogy Isten a legfőbb nagyság, formailag, értelmileg, erő és hatalom szempontjából. Mivel ebben mindenki egyetért, – senki sem taga...

Iréneusz – Az eretnekek ellen 3. Könyv

Előszó Nagyon kedves barátom, te valóban meghagytad nekem, hogy nyilvánosságra hozzam a Valentiniánusok tanításait, melyeket hívei rejtetteknek képzelnek; hogy kimutassam sokféleségüket, és hogy állítsak össze egy értekezést ezek megcáfolásának céljából. Ezért elvállaltuk – kimutatva, hogy ezek Simontól erednek, aki az összes eretnekség atyja – hogy feltárjuk tanaikat és egymásra épülésük rendjét, valamint kifejtjük mindegyik ellen az érveinket. Mivel ezeknek az embereknek a megítélése és leleplezése sok adatból áll, de egy munka, elküldtem neked [bizonyos] könyveket, amelyek közül az első mindezen embereknek a véleményeit tartalmazza, és bemutatja szokásaikat, és magatartásuk jellegzetességeit. A másodikban pedig romlott tanításaik vannak megcáfolva és elvetve, továbbá lemeztelenítve és közszemlére téve, mint amilyenek valójában. De ebben a mostani [iratban], a harmadik könyvben bizonyítékokat fogok neked nyújtani az Írásokból, hogy semmi ne hiányozzék azokból, amivel megbí...