Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2013

Az "Isten" megnevezés helyes használata a bibliai goldolkodásban

A szentháromság-tan védőinek gyakran hangoztatott érve, hogy az Írásokban Jézus Krisztus is Istennek van nevezve, ezért jogos állítani, hogy személye része valami három személyű, de egy lényegű istenségnek. A tan eme védelmezői viszont nem veszik figyelembe, hogy az Írások miként használják az “Isten” fogalmat úgy, hogy az Isten megnevezés ki van terjesztve az Egy Istenen kívül másokra is. Ez a használat az egyistenhitet azért nem sérti, mert az Egy Igaz Istenre mutat, Aki minden hatalom, felruházás megadója, kiosztója, és minden isteni dolog forrása. A háromság tanának védői szeretnék ezt elhallgatni, tudomást sem venni róla, és leszűkíteni, hogy csak Jézus esetében állhat fenn ez a megnevezés. Ezt úgy nevezném, hogy szándékos szűklátókörűség, ami a dogma alapján szabná meg, hogy mit kell figyelembe venni az Írásban és miről kell hallgatni. (lásd ennek módszerességéről való bejegyzést ) Ebben a bejegyzésben szeretnék rámutatni arra, hogy az “Isten”  megnevezés az Írásokban a Mindenhat