Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2019

A „ne ítéljetek” tanítás helytelen használata a modern kereszténységben

Általános tapasztalat, hogy a Felkent Jahósuának a hegyi beszédben elhangzott tanítását ( Mát 7:1; Luk. 6:37 ) olyan esetekre vonatkoztatják a modern kereszténységen belül, amire egyáltalán nem vonatkoztatható, és ami ellentétes az Írás más helyein elhangzó kijelentésekkel, sőt még a józan ésszel is. Gondolok itt arra, hogy egyenesen arra használják ezt a mondást, hogy nekünk semmilyen témáról, semmilyen csoportról nem szabad véleményt alkotni, még olyanról se, amiről maga Isten beszéde nyilvánvalóan elítélően beszél, bűnösnek, bűnnek mond. Nekik is „meg kell bocsátanunk”, „nem szabad róluk semmi kritikát megfogalmaznunk”. Ezt a téves értelmezést védekezésként is láttam már használni, azaz „ha mi valamiben vétkezünk, ezt te nehogy megemlítsd, felhozd, (ne ints minket), mert az úr azt mondta: Ne ítélj!”. Ez olyan, mintha a bűnösök a bűnt ezzel akarnák kivédeni, a figyelmeztetést elkerülni, ahelyett, hogy elgondolkodnának és megtérnének. Még a Felkent tanítását is képesek ilyen kiforgato

Iréneusz - Az eretnekek ellen 4. Könyv

 Iréneusz ( Εἰρηναῖος) – Az eretnekek ellen 4. Könyv Előszó 1. Ahogy ígértem, átjuttatom neked, én igen kedves barátom, A hamis ismeretek felismerése és megcáfolása [című] munkának a negyedik könyvét, hogy súlyt adjak az Úr szavai által a cáfolatnak, amit eddig is már megtettem; hogy te is, ahogy kérted, megszerezhesd tőlem a mindenütt [jelen levő] összes eretnekek visszautasításának eszközét, és [így] ne engedd – őket minden ponton visszaverve – hogy tovább süllyedjenek a tévedések mélységeibe nehogy belefulladjanak a tudatlanság tengerébe; hanem, hogy te az igazság menedékéhez fordíthasd őket, és így a megmenekülésük elérésének okozója lehess. 2. Annak viszont, aki nekilát a megtérítésüknek, pontos ismerettel kell rendelkeznie a tanításuk rendszereiről és elképzeléseikről. Mert senkinek sem lehetséges meggyógyítani a betegeket, ha nincs ismerete a páciensek betegségéről. Éppen ez volt az oka, hogy az elődeim, pedig nálam sokkal kiválóbb férfiak voltak, mégsem voltak képesek kielégít