Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2017

Melyek a Felkent hitének alaptanításai?

“”Ezért elhagyva a Felkent kezdeti beszédét , jussunk tökéletességre, nehogy ismét a holt tettekből való megtérésnek alapjait rakjuk le, és az Istenben való hitet, a bemerítés tanítását (mely) kezek rátevése is, halottak feltámadását és az örök ítéletet . És ezt megtesszük, ha az Isten megengedi.”” (Héberekhez írt levél 6.1-3) Úgy tartja a mondás, hogy “a kályhától kell elindulni” és ez a mondás a Felkent Jahósua  hitének tanítására is igaz. Vagy más példázattal szólva: Nem lehet házat úgy építeni, ha nem az alapoknál kezdjük az építkezést. Tehát arra a kérdésre, hogy a világ mit halljon először a Felkent követőitől, véleményem szerint eléggé pontos választ kell adni, ami nem bármi, ami Isten kijelentéseiben, az Írásokban található. Hanem a hit alaptanításai, amelyekről a Héberekhez írt levél írója is említést tett, amit később már nem kell újra és újra lerakni, tanítani azoknak, akik már élik a Felkentben való életet. Emellett fontos, hogy az alaptanítások egyúttal azt is elválasztják