A Király neve: „Pele-joez-el-gibbor-Abi-ad-sar-shalom”

Az Ézsaiás 9:6-7 egy gyakran hivatkozott prófécia, amely az Isten Felkentjére, eljövendő uralkodó Királyára vonatkozik, melyet a legtöbb Biblia fordítás így ad vissza: „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének”. A prófécia így folytatódik: „Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme mívelendi ezt!” – Károli Gáspár fordítása szerint.

Mivel ez a hely az Írásban mindenféle vita forrása, vagy hivatkozások alapja szokott lenni, ezért szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba, hogy valójában miről is van itt szó. Egyesek szerint itt a bizonyíték a Szentháromságra, mivel itt a Messiás „erős Istennek” van nevezve. Mások szerint (zsidó magyarázat) ennek a résznek semmi köze a Messiáshoz, hanem annál inkább Ezékiás királyhoz, akiben látták beteljesülni a próféciát. Mi hát a helyzet?

Mivel itt egy névről van szó: „hívják nevét: …” el kell gondolkodnunk azon, hogy általában a bibliai nevekkel mi is a helyzet. Azt tudjuk, hogy minden Bibliai név (sőt nem csak a bibliaiak) jelent valamit. Tehát van egyszer a név, amit használunk, és van a névnek egy jelentése, amit az magában hordoz. Minden nevet le lehetne fordítani a jelentése szerint, de lehet az adott nyelven is „meghagyni” (tehát nem a jelenését, hanem fonetikusan magát az idegen szót átvinni az adott nyelvbe) és úgy használni. Véleményem szerint itt az előbbivel van dolgunk, amikor egy nevet a modern fordításokban lefordítottak, mivel ez esetben egy igen hosszú királyi névről, vagy inkább királyi címről van szó. A legkorábbi szövegtanú a holt tengeri Ézsaiás tekercs, amelyben a név így olvasható: „Pele-joez-el-gibbor-Abi-ad-sar-shalom”. E szerint helyes interpretáció lenne az is, ha a próféciát így adnánk vissza: “egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: „Pele-joez-el-gibbor-Abi-ad-sar-shalom”-nak”. Ez az interneten is elérhető nagy Ézsaiás tekercs angol fordításában meg is tekinthető, mivel ott is úgy hagyták. Persze elsőre furcsának tűnhet ez a mód, nem szoktuk meg ugyanis, hogy ilyen hosszú neveket használjunk, legalábbis a mi kultúránkban nincs erre példa, viszont vannak olyan kultúrák, ahol ez természetes (gondolok itt a lati-amerikai hosszú nevekre/címekre, mint példa). Tehát az is egy jó megoldás lenne, ha így hagynánk, és így is használnánk fordításainkban. Mivel azonban lefordították, így menjünk tovább ezen a vonalon.

Fontos tudni, hogy a bibliai nevek többségének alapkoncepciója az, hogy az Istenre irányulnak, Isten nagyságát, tulajdonságait, milyenségét mutatják be, így a név hordozója valójában azt fejezi ki, hogy kihez tartozik, ki az ő Istene, Akinek ő még a nevében is dicsőséget ad. Tehát nem magáról a név viselőjéről állít valamit a név szó szerinti jelentése, hanem arról, Akiről neveztetik, tudniillik a Mindenható Istenről. Erre számtalan példát lehetne hozni, most álljon itt csak egy pár a teljesség igénye nélkül:

Jóel jelentése “Jahve az Isten”
Joshua jelentése „Jahve megszabadít”
Elijah (Illés)  jelentése „Istenem Jahve”
Josafát jelentése „Jahve ítél”
Jósiás jelentése „Isten meggyógyít”

Az angyal nevekkel sincsen másképpen, sőt, ott ez többszörösen igaz, nem is tudok olyan angyalnévről, amelyben ne szerepelne az „El” (Isten) kifejezés. Egy pár példa erre:

Gábriel – „Isten hatalmas”
Rafael – „Isten gyógyít”
Michael – “Ki olyan, mint Isten?”

A Messiás, a Felkent nevére még inkább igaz, hogy nevének jelentése arról a Hatalmasról tesz bizonyságot, aki Őt adta, elválasztotta, felkente, elrendelte arra a feladatra, hogy emberként a Megmentőnk (Joshua, azaz “YHVH megment”) legyen. Ugyanez igaz a Pele-joez-el-gibbor-Abi-ad-sar-shalom királyi név esetében is. Vegyük át szavanként, hogy mit jelent ez a név:

Pele – Csodálatos, nagyszerű
Joez – Tanácsadó, tanácsos
El – Isten
Gibbor – Erős, hatalmas
Abi – Atya
ad – örök
sar – fejedelem, fej, vezető
shalom – béke, békesség

Mivel a héberben nincs létige, ezért azt a fordítónak adott esetben be kell illesztenie. Ennek megfelelően a következőképpen lehet fordítani, és véleményem szerint ez a helyes fordítás:

Angolul:
„Wonderful in counsel is God the Mighty, the Everlasting Father, the Ruler of Peace.”

Magyarul (ahol a létigét szintén kihagyjuk, csak a szórend utal rá):
hívják nevét: “Csodálatos a tanácsban a hatalmas Isten, az örökkévaló Atya, a békesség Fejedelme”-nek.

Ez a fordítás tehát szinkronban van azzal, hogy mi volt a névadás lényege az izraeliták körében héber nyelven, és azzal is, hogy magára az Istenre utaló jelentéssel bír, mint ahogy ez pl. a Jézus/Joshua név esetében is így van. Jézus Krisztus Istene és Atyja tehát az, akiről a Messiás királyi neve vallás tesz, Ő az, Akiről azt mondja, hogy csodálatos a tanácsban az erős Isten, aki az Örökkévaló Atya, aki a Békesség Fejedelme, és a Messiás pedig Istenéről és Atyjáról kapta ezt a csodálatos nevet. Tehát maga a név csodálatos. Ez köszön vissza azokon a helyeken is, amikor Isten Angyalával találkoztak és kérdezték nevét: „És monda Manoah az Úr angyalának: Kicsoda a te neved, hogy ha majd beteljesedik a te beszéded, tisztességgel illethessünk téged. 18. És monda néki az Úrnak angyala: Miért kérdezősködöl nevem után, a mely olyan csodálatos?” (Bír. 13:17-18)

Minden névadás felhatalmazást is jelent egyúttal, és más a felhatalmazó, és más a felhatalmazott, ez pedig a folytatásból ki is derül, ha valaki értelmesen tovább olvassa, mégpedig itt: „Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme mívelendi ezt!” – A Seregek Ura tehát az, aki mindezt véghezviszi, aki adta a fiút nekünk, aki a csodálatos névvel felruházta, (mely a Seregek Urát dicsőíti), és aki megjövendöli, hogy a Felkent uralkodó lesz Dávid trónján, és uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége. Nem igaz tehát az az érvelés, hogy itt Ezékiásról van szó. Az ő uralmának vége lett, nem növekedett tovább, hiszen az Isten meg is mondta neki, hogy a Babiloni királyok el fogják fiaitól venni a királyságot, amikor ő minden kincsét, és mindent a királyságában megmutatott a messziről jött követeknek. Tehát ez a prófécia csak arra a királyra vonatkozhat, aki ő utána következik, és akire igaz, hogy uralma növekedésének nem lesz vége a Dávid trónján. Továbbá az az állítás is megdőlt, hogy itt az Isten megtestesülését jövendölné meg a próféta, vagy hogy maga Jézus Krisztus „Isten”-nek nevezettsége egyenlővé tenné őt azzal a Mindenhatóval, aki őt elrendelte, vagy hogy valamilyen istentriád részeként mutatná be. Semmi esetre sem. Isten itt az ő Fia mellett, mint a Messiás mellett tesz tanúságot, akinek a neve a Küldőt dicsőíti, és nevezi meg, magyarul magát az egyetlen igaz Istent, aki Fiát is elküldte.

Érdemes még azzal is foglalkozni, hogy a Septuaginta (LXX), azaz az ószövetség korai ógörög fordítása hogyan interpretálta ezt a részt, mivel a korai egyház ezt a részt a Messiásra vonatkoztatta, és ők leginkább ezt a fordítást használták, amiből például Jusztinosz bizonyítja a zsidó Trifónnak Jézus Messiás voltát.

A Septuaginta. Ézs. 9:5
…και καλειται το ονομα αυτου μεγαλης βουλης αγγελος (megálész búlész angelosz) εγω γαρ αξω ειρηνην επι τους αρχοντας ειρηνην και υγιειαν αυτω

Amely így fordítható:
… és hívják nevét a nagytanács Angyalának, mert békét adok a királyoknak és gyógyulást neki

“Iz. 9,5 “csodálatos tanácsadó, erős Isten, örökkévalóság Atyja, béke fejedelme” a Textus massoreticus szerint. A későbbi görög egyházatyák Szümmakhoszból vagy a revideált héber szövegből ismerik a helyet, melyet azonban a Septuaginta így hoz: “a nagy tanács Angyala, mert én békét adok a fejedelmeknek, a békét és az üdvöt (gyógyulást) neki”. Ez kevesebb, mint amit a Textus massoreticus nyújt. Jeromos kifejezi csodálkozását, hogy a Septuaginta nem adja meg a királyi sarj címeit.” – Vanyó László: Az egyházatyák Bibliája és az Ókeresztény exegézis módszere, története 82. oldal

Nos, a csodálkozás jogos lehet azok részéről, akik Jézust valamiféle istentriád részének tekintik, nem pedig annak, aki Ő valójában. A Septuaginta természetesen csak értelmezése lehet az eredetinek, mivel minden fordítás valójában értelmezés, és ez esetben arról kell beszélnünk, hogy hogyan értelmezték a Septuaginta fordítói ezt a részt. Véleményem szerint el akarták kerülni a tévedéseket ezzel a próféciával kapcsolatban (pl. a többistenhit tévedését a pogányok között, ugyanis az LXX a pogányoknak volt útnyitó) és ezért fordították „a nagytanács Angyala”-nak a Messiás nevét, félretéve a hosszú királyi cím jelentésében lévő tévedés lehetőségét. Tehát valóban értelmezték, és úgy értelmezték, hogy a Messiás az az Angyala Isten nagy tanácsának (lásd a Jelenések 4-5. – ben az Isten trónjának leírását, a 24 vénnel, négy élőlénnyel, ahol közöttük megjelenik a Bárány), aki mindig mint Isten küldöttje, Isten angyala jelenik meg a földön (Mózesnek a csipkebokorban, vagy Jákóbnak, vagy Józsuénak, mint a seregek kapitánya), aki közvetlenül az Isteni tanácsban van, mint a „nagytanács Angyala”. Mindez  elgondolkodtató és lehet vitatni az átírás jogosságát, az azonban tény, hogy a korai egyházatyák a Septuagintában szereplő változatban hozták fel érvként ezt a helyet Jézus messiási volta mellett, vagyis nem vetették el, hanem elfogadták azt, mint jogos értelmezést.

Összegzésként tehát elmondhatjuk, a jelzett prófécia szerint, hogy Isten, az Atya adta a fiát, a Messiást, Ő nevezte el saját dicsőségéről, azaz Önmagáról azt, aki egyúttal a nagytanács Angyala (Istenről kizárt ilyet állítani) is, és aki semmiféle isten-hármasság részét nem képezte sem a korábbi, Máriától való fogantatása előtti létében, sem halála és feltámadása után (lásd az ehhez kapcsolódó bejegyzést). Viszont a prófécia feltárja, ki valójában a Krisztus, honnan jött és milyen nevet kapott Istentől, és hogy ez a név jelentésében valójában mit is hordoz, kinek a dicsőségére való.