Az „imádás” kifejezés értelmezése

Az Írásokban leggyakrabban „imádás”-nak fordított szó egyike a legkevésbé jól értett kifejezéseknek, köszönhetően a mi nyugatias gondolkodásmódunknak, mely csaknem teljesen letiltotta ennek a kifejezésnek a használatát. Valójában ez a szó a héberben vagy az arámi nyelvben a következő fogalmak bármelyikét jelentheti, a Strong (szótár) szerint:
lenyomni, azaz leborulni (különösen visszaható igeként, uralkodó vagy Isten iránti hódolatból): meghajtani (magát), meghajolni, (földre) esni, alázatosan könyörögni, fejet hajtani, hódolni, meggörnyedni, imádni.

A görög nyelvben szintén különféle jelentéseket mutat ki a Strong:
A G4314-ből, és valószínűleg a G2965-ből (jelentése csókolni, ahogyan a kutya nyalja a gazdája kezét) származva: hízelegni vagy meggörnyedni vki előtt, azaz (szó szerint vagy jelképesen) leborulni hódolatból (hódolni, rajongani vkiért): imádat

Gondolom sokan láttak már közülünk arab, afrikai és japán embereket, ahogy üdvözlik egymást. Az üdvözlésének ez a módja a másik felé irányuló kölcsönös megbecsülés, tisztelet jele. Néhány afrikai nép (vagy talán mindegyik) körében a fiúgyermekek és a férfiak szinte teljesen a földhöz lapulva, leborulva üdvözlik a szüleiket és az időseket, a lányok és asszonyok pedig térdet hajtanak, vagy éppenséggel letérdelnek ugyanekkor; és arra emlékszünk-e, ahogyan Saddam Hussein alattvalói a palotáiban hódoltak őelőtte?; vagy vegyük szemügyre a kézcsókokat melyek annak a római püspöknek a jobb kezét vagy gyűrűjét illetik, akit Pápának neveznek!; figyeljük meg az ismételt meghajlásokat a japánok esetében, melyekkel köszöntik egymást; és végül nézzük, hogyan borulnak le, hajlonganak az utcai kéregetők azért, hogy könyörületünket (segítségünket) elnyerjék valamely szükségük megoldása érdekében. Mindezek jó példák arra, amit a Biblia nyelvezete imádásnak nevezne, és valójában azok is.

Könnyű elfogadni az imádás tényét Istennel kapcsolatos esetekben, de annál kevésbé emberekkel kapcsolatban, legalábbis a nyugati világ nagy részében ez így van. Vajon ez abból ered, hogy egyenlő jogaink vannak emberként, vagy tudatlanságból, vagy a vacakul kialakított demokratikus rendszer jellegzetességeiből?
Lássuk most az imádást emberekkel és / vagy angyalokkal kapcsolatban az alábbi versekben.

1Móz.18.2 És felemelé az ő szemeit, és látá, hogy ímé három férfiú (halandó) áll ő előtte. És látván, eléjök siete a sátor ajtajából, és földig meghajtá magát.
Nem fogunk most abba belemenni, hogy kik is ezek a halandók, elég csak annyit mondanunk, hogy hírvivők, akik YHVH megbízásából lettek elküldve, és ami azt illeti, hordozták is azt a nevet, mert üzenetükben megvan annak a névnek a tekintélye és ereje. Mivel mennyei (angyali) lények voltak, hogyan jelenhettek meg Ábrahám előtt emberi formában, olyannyira, hogy még ettek is a család által készített ételből? Ez egy olyan kérdés, amely sokakat izgatott, akik még az 1Móz.6.1-4-ben lejegyzett angyali berontás jelentését sem értik, ahogyan a Hippo-beli Augustinus is próbálta kimagyarázni a nyilvánvalót.

E három halandó (az alábbiakban találjuk angyalként, azaz üzenetközvetítőként való említésüket) között volt az a kettő, akik Szodoma kapujánál megjelentek, ahol Lót üldögélt. Ez a vers megmutatja, felfedi, mi is valójában az imádás. Nem más, mint arcra esni, földre borulni (valaki előtt). Nem olyan, mint a mi nyugatias (köszöntési) metódusunk – amit belénk neveltek – amely közvetlenül, szemtől szembe történik. Amiről itt szó van, az inkább egy Istentől származó tiszteletadás. Olyan, mint meghajtani a nyakat, hogy így mondjam.

1Móz.19.1 Mikor a két angyal estére Sodomába jutott, Lót Sodoma kapujában űl vala, és a mint meglátá őket Lót, felkele eléjök, és arczczal a földre borúla.

1Móz.23.7-12 És felkele Ábrahám, és meghajtá magát a földnek népe előtt, [még] a Khéth fiai előtt is. És szóla ő velök mondván: Ha azt akarjátok, hogy eltemessem az én halottamat én előlem: hallgassatok meg engemet, és esedezzetek én érettem Efron előtt, Czohár fia előtt. Hogy adja nékem Makpelá barlangját, mely az övé, mely az ő mezejének szélében van: igaz árán adja nékem azt, ti köztetek temetésre való örökségűl. Efron pedig űl vala a Khéth fiai között. Felele azért Efron a Khitteus, Ábrahámnak, a Khéth fiainak és mindazoknak hallatára, a kik bemennek vala az ő városának kapuján, mondván: Nem úgy uram, hallgass meg engem: azt a mezőt néked adom, s a barlangot, mely abban van, azt is néked adom, népem fiainak szeme láttára adom azt néked, temesd el halottadat. És meghajtá magát Ábrahám a földnek népe előtt.

Eszt.3.2 És a király minden szolgái, a kik a király kapujában valának, térdet hajtottak és leborultak Hámán előtt; mert úgy parancsolta meg nékik a király; de Márdokeus nem hajtott térdet és nem borult le.

Eszt.3.5 És látván Hámán, hogy Márdokeus térdet nem hajt és nem borul le előtte, megtelék Hámán haraggal.

Ez a vers pontosan ugyanazt az elgondolást hordozza, mint amit Ábrahám és Lót fentebbi eseteiben láthattunk. Hámánnak a királytól származó tekintélye volt az emberek előtt, ami által imádniuk kellett őt. És ott volt ez az ember, aki megtagadta az imádást, mert ez a gyakorlat nem Isten által volt elrendelve. Hámán emiatt lett dühös. Azt fejezi ki ez a mondat, hogy Mordekáj ellenállt annak, hogy megadja azt a tiszteletet Hámán felé, amire az vágyott. Ez egy fordított példa arra, amiről az eddigiekben beszéltünk.

Zsolt.45.12 Szépségedet a király kivánja; hiszen urad ő, hódolj hát néki!

Miután a megváltás Krisztus által vált lehetővé számunkra, könnyen úgy járhatunk, hogy mindent, amit látunk és olvasunk, egyedül a Messiásra vonatkoztatunk. Az bizonyos, hogy az Írások róla tesznek bizonyságot, azonban ez nem jelenti azt, hogy ne lennének egyes dolgok másokra is alkalmazhatóak, Krisztus (elő)képeként. Ő a Dávid fia, íly módon a valóság benne öltött testet, de Dávid is ugyanazzal a típusú manifesztációval rendelkezett. A fenti zsoltárban megjelenített kapcsolat nem más, mint a király és felesége, a hercegnő (Sion leánya) közötti szerelem, amely ugyanaz, mint Krisztus és az egyház viszonya, és lényegileg megegyezik mai korunkban a férj és feleség kapcsolatával. Ez a zsoltár legelsősorban Dávidra vonatkozott, amíg élt. Ő az ura (feje) Sion ama leányának, pont mint az Isten által rendelt hierarchiában, az 1Kor.11.3 szerint: „Akarom pedig, hogy tudjátok, hogy minden férfiúnak feje a Krisztus; az asszonynak feje pedig a férfiú; a Krisztusnak feje pedig az Isten.”
Isten—>Krisztus—>férj—>feleség

Józs.5.13-14. Lőn pedig, a mikor Józsué Jérikhónál vala, felemelé az ő szemeit, és látá, hogy íme egy férfiú áll vala előtte meztelen karddal kezében. És hozzá méne Józsué, és monda néki: Közülünk való vagy-é te, vagy ellenségeink közül? Az pedig monda: Nem, mert én az Úr seregének fejedelme vagyok, most jöttem. És leborula Józsué a földre arczczal, és meghajtá magát [imádást tett], és monda néki: Mit szól az én Uram az ő szolgájának?

Egyáltalán nem számít, hogy a fent említett lény ember vagy angyal volt-e. Ami lényeges, az Józsué helyes felfogása a helyzetről, miszerint valaki nálánál hatalmasabb áll előtte. Feltette a kérdéseit, és megkapta rájuk az igaz válaszokat. Mitől borult arcra YHVH seregeinek vezére (kapitánya) avagy fejedelme előtt? Netán mert a parancsnok YHVH felhatalmazását hordozza és az Ő nevében cselekszik? Vagy talán mert Shaddai Isten megbízását teljesíti? Még Bálám a Hitehagyó is megtanulta (mivel rákényszerült), mi is az imádás.

4Móz.22.31 És megnyitá YHVH a Bálám szemeit, és látá YHVH angyalát (küldöttjét), a mint áll vala az útban, és mezítelen fegyverét az ő kezében; akkor meghajtá (fejét és) magát és arczra borula (a földre).

Dán.2.46 Akkor Nabukodonozor király arczra borula és imádá Dánielt, és meghagyá, hogy ételáldozattal és jó illattal áldozzanak néki.

Az olyan emberek, akik hitünket próbálják aláásni azt mondanák, hogy ez nem lehetséges. Igazából a dolog mögötti elgondolást kellene megérteniük. Isten az, aki felmagasztalta Dánielt, és amikor Nabukodonozor látta Isten (héber: Eloah) hatalmas tetteit Dániel sorsán keresztül, arra a következtetésre jutott, hogy ez az Istenek Istene. Ő a Legmagasabb Isten, a Magasztos. Ilyen körülmények között Isten azt cselekszi, hogy az ember ellenségei békében legyenek vele, legalábbis egy ideig. És habár ez nem egy életreszóló dolog, de bizony megtörténik. Pál beszél olyan testvérekről, akik Istent dicsőítették őbenne. Ilyen esetek gyakran előfordulnak a mi urunk Jézus Krisztus evangéliumában is.

Vannak olyan helyek, ahol Isten ígéreteiről olvashatunk, melyek az Ő hűséges szolgáinak szólnak azt illetően, hogy azok ellenségei leborulnak majd és imádják őket. Isten ezen a módon számtalanszor kinyilatkoztatja dicsőségét, hogy megmutassa erejét és hatalmát. Ő a szent, boldog és áldott Isten. József életében is megcselekedte ezt, miután álomban ígéretet tett neki erre, még apja és testvérei kemény elutasítása ellenére is. Isten azért teszi ezt, hogy szeretett népe “látványossággá“ legyen. Még a Jelenések könyve is, melyet Isten Jézus Krisztusnak átadott, hasonló dolgokról beszél (1.1). Eszerint mindannyian ugyanazt fogják szólni: “Eljöttünk, mert láttuk az Egy és Egyedüli Istent, a Világosságot bennetek. Elismerjük, hogy az Isten, Akit ti szolgáltok, Jézus Krisztusnak, a Megváltónak Istene. Dicsőség az Ő nevének most és minden időben. Ámen“

1Móz.37.10 S elbeszélé atyjának és bátyjainak, és az ő atyja megdorgálá őt, mondván néki: Micsoda álom az a melyet álmodtál? Avagy elmegyünk-é, én és a te anyád és atyádfiai, hogy meghajtsuk magunkat te előtted a földig?

Ésa.49.23 És királyok lesznek dajkálóid, fejedelmi asszonyaik dajkáid, arczczal a földre borulnak előtted és lábaid porát nyalják; és megtudod, hogy én vagyok az Úr, kit a kik várnak, meg nem szégyenülnek.

Ésa.60.14 És meghajolva hozzád mennek a téged nyomorgatók fiai, és leborulnak lábad talpainál minden megútálóid, és neveznek téged az Úr városának, Izráel Szentje Sionának.

Jel.3.9 Ímé én adok a Sátán zsinagógájából, azok közül, a kik zsidóknak mondják magukat és nem azok, hanem hazudnak; ímé azt mívelem, hogy azok eljőjjenek és leboruljanak a te lábaid előtt, és megtudják, hogy én szerettelek téged.

Kezdjük tehát látni, hogy az imádás először is a másik iránti tisztelet és hódolat jele. Másodszor látjuk most már, hogy emberi és angyali lényeken keresztül azt is kifejezhetjük vele, hogy Isten méltó az imádásra. Ez csak azért történhet így, mert Isten megszenteli ezt a dolgot. Isten fiai lévén, akárcsak az úr Jézus és az angyali seregek, az Atya a mi imádatunkra méltó, és mindig figyelmeztetnünk is kell egymást a kiáltással: HalleluYah! Dicsérjétek YAH-t! Dicsérjétek az URAT! A Zsoltárok könyvében százával találunk imádásra szólító sorokat. Teljes valónkkal imádnunk kell Őt, mert Ő jó, és az Ő kegyelme örökké tart. A Mindenható JHVH Isten a célja minden imádásnak. Az egész univerzum – a mennyek, a föld, a csillagok, a hold, a nap, a vizek, a mélységek, a hegyek, stb. – az Ő dicséretétől és imádásától hangos. Az egek hirdetik avagy beszélik az Ő dicsőségét különféle megszólalásokkal, melyek meghaladnak minden emberi beszédet. (Zsolt.19.)

Zsolt. 95.6 Jőjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le; essünk térdre az YHVH előtt, a mi alkotónk előtt!

Zsolt. 132.7 Hadd menjünk be az ő hajlékaiba, boruljunk le lábainak zsámolyához!

Zsolt.22.28 Megemlékeznek és megtérnek YHVH-hoz a föld minden határai, és (imádja) leborul Őelőtte a pogányok minden nemzetsége.

Zsolt.86.9 Eljőnek a népek mind, a melyeket alkottál, és leborulnak előtted, O YHVH, és dicsőítik a te nevedet.

Jel.7.11 Az angyalok pedig mindnyájan a királyiszék, a Vének és a négy lelkes állat körül állnak vala, és a királyiszék előtt arczczal leborulának, és imádák az Istent.

Most pedig elérkeztünk ahhoz a részhez, hogy hogyan viszonyul az imádás a mi urunk Jézus Krisztushoz. Láttuk annak néhány megnyilvánulását az Ő megtestesülése előttről (I.Móz.18, Józs.5, stb.) de a következőkben megtestesülésének időszakát és az azt követő eseteket vizsgáljuk. Földi életében olyan módon látjuk őt imádat tárgyává válni, ahogyan a fentiekben ismertettük, vagyis olyasvalakiként, aki Isten megbízásából van elküldve, hogy emberi formát vegyen fel, hogy meghaljon a fán és ezáltal visszabékítsen bennünket Istenhez. Az által imádták, hogy felismerték Isten hatalmas munkálkodását benne. Prófétaként? Nem, többnek tartották, mint egy prófétát. Isten fiaként imádták, az egyetlen megtestesültként, az egyszülött Istenként (Ján.1.18).

A nem túl híres Mózes énekében, aki Isten szolgája volt, és a Bárány énekében (5Móz.31.14-32,44, Jel.15.3) valami nagyon érdekeset láthatunk:

5Móz.32.43 Örvendezzetek, Ő egek Ővele együtt, és imádjátok Őt, Elohim minden angyalai! Ujjongjatok ti nemzetek, az Ő népével! Mert Ő megtorolja az Ő szolgáinak vérét, bosszút áll az Ő ellenségein, földjének és népének megbocsát!

Láthatjuk Mózes énekének utolsó soraiban, hogy a mennyek is fel vannak szólítva a vele együtt való örvendezésre, és Istennek minden hírvivője arra, hogy imádja őt. A Héberekhez írt levélben így szól annak szerzője “Mikor pedig ismét bevezeti az ő (Isten) elsőszülöttét a lakott földre, így szól: Imádják őt az Istennek minden angyalai!“ (1.6) A Messiás imádása közvetlenül Isten fennhatósága alatt van a következők alapján: 1) ő van elrendelve a megváltónak, és 2) engedelmes és hűséges volt az Atyához minden dolgában minden időkben. Ha van bárki, aki megérdemli tiszteletünket és engedelmes-ségünket, az nem lehet más, csak ő. Így tehát amikor először megjelent emberi formában, rajta keresztül, az ő tanításain, beszédein, tettein és csodás erején keresztül az Atya kapott dicsőítést és imádást. És amikor újra eljön a világba, Isten összes hírvivői imádni fogják őt. Látjuk majd az Atya hatalmát őbenne, és mindenki, aki ezt látja majd, az Atyának ad dicsőséget, Krisztuson keresztül.

Azt is könnyű belátni, hogy amikor Jézus megszületett, Heródes féltékeny lett, ahogyan korábban Hámánnál láttuk, és csalással majdnem rávette a bölcseket, hogy elárulják neki, hol található. Ez a Heródes király nem tudott más személyt királyként elképzelni. Sok gyermeket megölt az Úr iránti féltékenysége miatt.

Mát.2.2-11 Hol van a zsidók királya, a ki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy (imádjuk) tisztességet tegyünk néki. Heródes király pedig ezt hallván, megháborodék, és vele együtt az egész Jeruzsálem. És egybegyűjtve minden főpapot és a nép írástudóit, tudakozódik vala tőlük, hol kell a Krisztusnak megszületnie? Azok pedig mondának néki: A júdeai Bethlehemben; mert így írta vala meg a próféta: És te Bethlehem, Júdának földje, semmiképen sem vagy legkisebb Júda fejedelmi városai között: mert belőled származik a fejedelem, a ki legeltetni fogja az én népemet, az Izráelt. Ekkor Heródes titkon hivatván a bölcseket, szorgalmatosan megtudakolá tőlük a csillag megjelenésének idejét. És elküldvén őket Bethlehembe, monda nékik: Elmenvén, szorgalmatosan kérdezősködjetek a gyermek felől, mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek és (imádjam) tisztességet tegyek néki. Ők pedig a király beszédét meghallván, elindulának. És ímé a csillag, a melyet napkeleten láttak, előttük megy vala mind addig, a míg odaérvén, megálla a hely fölött, a hol a gyermek vala. És mikor meglátták a csillagot, igen nagy örömmel örvendezének. És bemenvén a házba, ott találák a gyermeket anyjával, Máriával; és leborulván, (imádták) tisztességet tőnek néki; és kincseiket kitárván, ajándékokat adának néki: aranyat, tömjént és mirhát.

Ahogyan már rámutattunk, létezik egy Istentől elrendelt, “természetes“ rendje a tiszteletadásnak, melyre példa az 5. parancsolat. A családon belül pedig a férj a feje a feleségnek. Ez nem jelenti azt, hogy a férjnek ne kéne szeretni és tisztelni a feleségét. Krisztus a feje minden férjnek, és Isten a feje a Krisztusnak. Így tehát tárgyilagosan szemlélve a dolgot, Krisztust Isten fiaként kell imádni. Ugyanígy igaz ez a feltámadása utánra is.

Mát.28.9 Mikor pedig mennek vala, hogy megmondják az ő tanítványainak, ímé szembe jöve ő velök Jézus, mondván: Legyetek üdvözölve! Azok pedig hozzá járulván, megragadák az ő lábait, és (imádták) leborulának előtte.

Mát.28.17 És mikor megláták őt, leborulának előtte; némelyek pedig kételkedének.

Mindezek ellenére az Úr Jézust nem szabad összekeverni a Mindenható Úr Istennel. Ennek ténye nem is lehetne világosabban megfogalmazva, mint ahogy az alábbi versekben olvashatjuk. Jézus megszentel bennünket mialatt vele járunk. Ugyanakkor a megszentelő és mi, a megszenteltek egy és ugyanazon Eredettel rendelkezünk. Ugyanattól az Atyától származunk, a világosság Atyjától. Ennek okáért a mi Urunk megismerteti velünk a Atya nevét. Ez a mi megtapasztalásunk a megszentelődés folyamatában. Része a szentségben való növekedésünknek. Közöttünk állva, mint egy közülünk, a Fiú dicséreteket (himnuszokat) énekel az Atyának. Valóban azt kell mondanunk, hogy a mi Urunk Jézusnak is van Istene és Atyja. Ő egy Isten, aki imádja a Mindenható Istent. (az Isten szó a héberben valójában hatalmasságot jelent) Így tehát ő egy alárendelt Isten, és a Mindenható Isten a legvégső célja mindannyiunk imádatának, Jézust is beleértve. Jézus számunkra a fej, Isten gyülekezetének feje.

Zsid.2.11-13 Mert a megszentelő és a megszenteltek egytől valók mindnyájan, a mely oknál fogva nem szégyenli őket atyjafiainak hívni Mondván: Hirdetem a te nevedet az én atyámfiainak, az anyaszentegyháznak közepette dícséretet mondok néked. És ismét: Én ő benne bízom; és ismét: Ímhol vagyok én és a gyermekek, a kiket az Isten nékem adott.

Az Ellenség birodalmában a dolgok nagyon hasonlóan működnek, mint a világosság királyi uralmában, mivel az Sátán is átváltoztatja magát a világosság angyalává. Ez persze csak utánzat, ahogyan a következő versben is láthatjuk, ahol a Sárkány hatalmat ad a fenevadnak, és az emberek mindkettőt imádják. Ne feledjük, hogy a Sárkány rabolt hatalmat használ, amely eredetileg Istené. Ő egy lázadó és mindenki, aki követi őt, lázadóvá válik. Az ellen az Isten ellen lázadnak, akinek Jézus a Krisztus engedelmeskedik. És mindazok, akik most vagy a jövőben imádják Sátánt, és mindenki aki hozzá tartozik, bizonyosan megkapják majd azt a jutalmat, hogy felismerhetik saját elveszett voltukat, mivel az Ellenség mindig is félrevezette őket.

Jel.13.4 És imádák a sárkányt, a ki a hatalmat adta a fenevadnak; és imádák a fenevadat, ezt mondván: Kicsoda hasonló e fenevadhoz? kicsoda viaskodhatik ő vele?

Jel.16.2 Elméne azért az első, és kitölté az ő poharát a földre; és támada gonosz és ártalmas fekély azokon az embereken, a kiken vala a fenevad bélyege, és a kik imádják vala annak képét.

Adjuk meg annak, akinek jár, a tiszteletet, megbecsülést és leborulást olyan módon, ami nem ellenkezik azzal az igazsággal, amely minden szellemek Istenétől származik. Mindig szem előtt kell tartanunk, hogy Isten egy bizonyos módját rendelte el a tiszteletadásnak a családon, közösségeken és a társadalom egészén belül. Minden tisztelettételnek a Mindenható JHVH Istenre kell mutatnia, aki a végső és egyetlen célja a mi imádásunknak, és az úr Jézusénak. Így bármit cselekszünk a szüleinkkel, barátainkkal, szomszédunkkal, társunkkal, tanárunkkal, főnökünkkel, kormányzónkkal, bíráinkkal és királyunkkal, tetteinknek tükrözniük kell Isten parancsolatait, hogy Ő megdicsőíttessen a mi életünkben.

Jel.14.7 Ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája; és imádjátok azt, a ki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait.

Jel.19.4 És leborula a huszonnégy Vén és a négy lelkes állat, és imádá az Istent, a ki a királyiszékben ül vala, mondván: Ámen! Hallelujah!

Forrás: http://logosz.blogspot.hu/2009/11/az-imadas-kifejezes-ertelmezese.html