Miért böjtölnek a Felkent követői engeszteléskor?

3Mózes 16:29-34 Örökkévaló rendtartás legyen ez nálatok: a hetedik hónapban, a hónapnak tizedikén sanyargassátok meg magatokat és semmi munkát ne végezzetek, se a bennszülött, se a közöttetek tartózkodó jövevény. Mert ezen a napon engesztelés lesz értetek, hogy megtisztítson titeket; minden bűnötöktől megtisztultok az Úr előtt. Szombatok szombatja ez néktek, sanyargassátok meg azért magatokat; örökkévaló rendtartás ez.

Egy pár gondolatot szeretnék indoklásként írni azzal kapcsolatban, hogy a Felkent Jahósua követői miért böjtölnek az engesztelés napján, Isten naptára szerinti hetedik hónap 10-én.

Először is általánosságban fontos megjegyezni Jahve ünnepei kapcsán, hogy a Felkent követői számára az ünnepek tartása nem pusztán szertartás, az írott parancsolat betartása, hanem Isten bölcsességét, értelmét megkapva annak lényegét és célját ragadják meg a Felkentben. Az ünnepek elrendelése Mózesnél olykor indoklás nélküli parancsokkal történik, lásd pl. a kürtök ünnepét, ahol semmi okot nem fűz ahhoz, hogy miért kell a hetedik hónapban a kürtöket megfújni. A Felkentben az a lepel, ami miatt a puszta betű szerinti megtartás adatik csak némelyeknek, lehullik, és megérthetjük az ünnepeken keresztül Isten tervének mérföldköveit, azt hogy a választottak életében mit tanít konkrétan egy-egy ünnep, és hogy nagyobb léptékben a világ hogyan fog az Istenhez visszabékülni, amely a Felkent királyságának eljövetelekor fog megvalósulni.

Visszatérve az engesztelés napjára, és a böjt, magunk megsanyargatásának, megalázásának parancsára, itt már olvashatunk egy indoklást, mégpedig azt, hogy ezen a napon van engesztelés értetek, ami konkrétan az engesztelés napi két bak szertartását jelenti, amely a bűn évről-évre való rendezését jelképezi Izrael népének. Ez a zsidó levél szerint évről-évre emlékeztet a bűnre, amely egyúttal arra is rá kell, hogy vezesse a szertartás gyakorlóját, hogy ezáltal nincs végleges rendezése a bűnnek, hanem azt évről-évre meg kell ismételni. Másrészt azt is megállapítja, hogy lehetetlen, hogy a bakok vére eltörölje a bűnt, és a hozzá kapcsolódó bűntudatot. (Zsid. 10:1-4) Ez a szertartás is így egyúttal a Messiásra vezérlő tanítás, ezért is lett elrendelve, mert Isten előtt a vétek csak egy tökéletesen igaznak, Isten szolgájának az odaszánása, alázata alapján rendeződhet, ahogy ezt az Ézs. 53.-ban olvashatjuk, aki képes elhordozni a bűneink büntetését, és aki a mi vétkeink miatt kapott sebeket, és így békülhettünk meg az örök Istennel, akinek igazságosságában az elengedés is jogosság alapján lehetséges. Így lett számunkra a Felkent az engesztelés helyévé, aki által megbékélhettünk Istennel.

A lényegre fókuszálva tehát, a mi engesztelésünk egyszer és mindenkorra megtörtént, amikor a Felkent az idők végén megjelent (Zsid. 9:26, I. Pét. 1:20), és életét adta övéiért, ezzel engesztelést, a bűneink elfedezését okozva, véglegesen megtisztítva bennünket a bűntől. Az engesztelésnapi teljes nyugalom, azaz a sabbat sabbatja azt fejezi ki, hogy mi ezért semmit nem tettünk, Isten irgalma cselekedte meg. A nyugalom azzal lesz teljessé, hogy még a testünk sem dolgozik, hiszen nem étkezünk. Lelkünk megsanyargatása, megalázása pedig azt a következményt fejezi ki, ami ebből a kegyelemből az életünkben realizálódik. Az igazi böjt ugyanis a sajátunkról való lemondás a testvérünkért, és az Isten parancsolatainak szívből való megtartása, ahogy ezt az Ézs. 58. fejezete szépen leírja. Tehát a Felkent követői megértik mindezeket, és ezért gyakorolják ezt a szimbolikus tettet, a böjtöt az engesztelés ünnepén. Ebben semmi dicsekvésünk nincs, hanem a mi dicsekvésünk Istenben van, aki ennyire szeretett bennünket, és megismert, azaz magáévá fogadott. Minden dicséret egyedül Őt illeti meg, aki a korok korain át él, Ámen.