Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2016

Pészah (húsvét) vitátáról (i.sz. 170 körül)

Nagyon fontos megismerni, hogy milyen vita volt Isten gyülekezetének korai szakaszában, amiből már látszik a római és alexandirai gyülekezetek  elszakadása az igaz hit gyakorlatától, amit Vanyó “fejlődésnek” nevez, természetesen a saját szempontjából. Ez abban nyilvánult meg, hogy a páskát a tavaszi napéjegyenlőség utáni első teliholdat követő vasárnaphoz igazították, szemben az evangéliumban és a törvényben látható gyakorlattal (Viktor, római püspök által vezetett Róma ezt kényszerítette a keleti gyülekezetekre, akik még a helyes hagyomány szerint ünnepeltek). Fontos megérteni, hogy Isten gyülekezete a Pászkát mindig Niszán 14.-én naplemente után, a Kovásztalan kenyerek ünnepét Niszán 15. nappal kezdődően tartotta. Az úrvacsora nem bárány áldozati lakoma, hanem a chagigah volt eredetileg, a Páska bárány vacsorát megelőző éjjelen, egy külön lakoma (Abib/Niszan 14.-e éjszakai részében) , és ezt János evangéliuma bizonyítja leginkább, amiből ez egyértelműen kiderül. A zsidók ugyanis ne

Üldözöttből "elfogadott" vallás

A következő pár dia Euszebeiosz egyháztörténetéből van kifotózva, amely hűen mutatja, hogy első két század véres üldözéseinek korszaka után, a 300-as évek elején hogyan váltott a világi (római) hatalom politikája és hogyan karolta fel az általuk a “katolikusnak” nevezett felekezetet, először vallásszabadságot hirdetve, visszaadva világi javaikat, templomaikat, majd támogatva anyagilag is azt. (pl. anyagi juttatások, adómentesség az elöljáróknak stb.) Ez a frigy termeszesen azzal járt, hogy a hatalom cserébe elvárt bizonyos dolgokat, pl. beleszólt ügyeikbe, sőt, ha úgy adódott parancsolt is. (lásd békítő zsinatok elrendelése) Úgy gondolom, hogy ekkora váltás csak akkor jöhet létre az “egyház” részéről, ha az már nem ragaszkodik a Felkent Pilátus előtt elmondott szép vallástételéhez, miszerint az ő királysága nem ebből a világból való, és János levelében lévő dicsérethez, hogy akik az ő nevéért mentek ki, semmit sem fogadtak el a pogányoktól. Csak az eredeti hit gyakorlatától eltért fele