Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2014

Világosság a nemzeteknek!

Kép
Ebben a bejegyzésben egy pár gondolatomat szeretném megosztani, amire az Aristeas levele Philokratéshez olvasása közben jutottam. Isten evangéliuma, amelynek beteljesítője Jahósua, az Ő Felkentje, a pogány népek számára is megmenekülést hozott, miután az Isten feltámasztotta Fiát a halálból, és a megígért Szent Szellemet elküldte. Ezután sokan a pogányokból is hittek és bemerítkeztek Jahósua nevére, és Isten nem tett különbséget a körülmetéltek és minden más nép között. Ennek a készséges befogadásnak az előkészítése Isten részéről már 2-300 évvel Jahósua kora előtt megkezdődött. Az akkori hellenizált világ nyelve a görög volt, és Isten készségessé tette Ptolemaiosz Egyiptomi király szívét arra, hogy könyvtárát bővítve a teljes Ószövetséget lefordíttassa a kor világnyelvére, görögre. Ezt a fordítást Septuagintának (LXX), vagy más néven Hetvenes fordításnak hívják arról a hetven vénről, aki lefordította. Ennek történetéről szól az Ariszteasz levél. Ami felkeltette a figyelmemet, az volt