Egy az Isten!

Az Ézsaiás 9:6-7 egy gyakran hivatkozott prófécia, amely az Isten Felkentjére, eljövendő uralkodó Királyára vonatkozik, melyet a legtöbb Biblia fordítás így ad vissza: „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének ” . A prófécia így folytatódik: „ Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme mívelendi ezt!” – Károli Gáspár fordítása szerint. Mivel ez a hely az Írásban mindenféle vita forrása, vagy hivatkozások alapja szokott lenni, ezért szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba, hogy valójában miről is van itt szó. Egyesek szerint itt a bizonyíték a Szentháromságra, mivel itt a Messiás „erős Istennek” van nevezve. Mások szerint (zsidó magyarázat) ennek a résznek semmi köze a Messiáshoz, ha

Arról a kényes témáról lenne pár gondolatom, amit Urunk Jézus, és apostolai megjövendöltek, mégpedig a hamis, vagy hitszegő, lázadó egyház létrejöttéről. Ez a kérdés nem a könnyű súlycsoportú témák közé tartozik, kényessége abban áll, hogy sokakat érint, akik a ma fellelhető kereszténység különböző felekezeteibe vannak betagozódva. Ezt gyűjtő néven modern kereszténységnek nevezem. Véleményem szerint a modern kereszténység, a történelmieket és a számtalan új leágazást, irányzatot (a római katolicizmus, és annak megreformáló szándékával létrejött protestáns és neoprotestáns, karizmatikus ágazatok) egyaránt beleértve,   azt a vonalat viszi tovább , ami már az első század végére és a második század elejére kialakult. Ennek jelei korán megmutatkoztak, ilyenekről beszél pl. az i.sz. 95. körül íródott római Kelemen levél , a Hermasz Pásztora (katedráról beszélő hamis próféta), sőt, János harmadik levele is (Diotrefész elsősége). Kelemen levele arról számol be, hogy a korinthusi gyülekezetben

A korai egyház elöljáróinak hitbeli felfogásához hozzátartozott a Felkent ezer éves földi uralmának várása, a szentek feltámadása, uralkodása a Felkenttel, amelyet a Jelenések könyve is tanúsít, ami Krisztus második eljövetelekor veszi kezdetét a földön, feltámadott testben. Nagyon tanulságos megfigyelni azt, hogy a kezdeti apostoli hittel hogyan szálltak szembe a modern kereszténység későbbi “egyházatyái”, hogyan minősítették először csak tévedésnek, tudatlanságnak, de a végén valójában eretnekségnek a kezdeti tanítást. “Az áldás [ti. Izsák Jákobhoz szóló áldása, Gen. 27,27-29.], amelyről az imént beszéltünk, kétségtelenül a királyság időszakára vonatkozik, miután az igazak feltámadtak a halottak közül, és eme feltámadás folytán az Isten által megbecsülésben részesültek; ezután a szabaddá vált és megújult teremtett világ mindenfajta eledelből bőségesen terem majd, az ég harmata s a zsíros föld jóvoltából. Ahogy erről azok a presbiterek is megemlékeznek, akik még látták Jánost, az Ú

“Egy bizonyos Kerinthosz azt a tanítást terjesztette Ázsiában, miszerint a világot nem az első Isten alkotta, hanem egy különálló Hatalom, aki nagy távolságra van a minden dolog felett álló legfőbb Hatalomtól, s nem is ezt a mindenek felett álló Istent. Jézusról azt állította, hogy nem szűztől született – mert az számára lehetetlennek látszott -, hanem József és Mária fia volt, aki a többi emberhez hasonló módon fogantatott, s mindenkit fölülmúlt igazságával, okosságával és bölcsességével. A keresztelés után a Krisztus, a minden dolog fölött álló legfőbb Hatalomtól származik, galamb alakjában leszállt rá. S ekkor hirdette meg az ismeretlen Atyát és művelt csodákat. A legvégén azonban a Krisztus ismét elhagyta Jézust. Jézus szenvedett és feltámadt, a Krisztus azonban szenvedésre képtelen maradt, mert ő pneumatikus” (AH I 26,1) Saját gondolat azt idézethez: Az idézett rész ismerete azért fontos, mert János apostol, leveleiben és evangéliumában ez ellen a tanítás ellen szól, ezt antikris

IRENAEUS Gyermekkori emlékek: neveltetése Polikarp felvigyázó mellett, Szmürnában V. 20,5. Jobban emlékszem ugyanis az akkori eseményekre, mint a most történtekre 6. (hiszen a gyermekkorunkban szerzett ismeretek együtt nőnek a lélekkel és egyesülnek vele), úgyhogy még a helyet is meg tudom mondani, ahol a boldog Polükarposz ülve beszélt, hogyan lépett be és ment ki, milyen volt az életmódja, a testalkata, mint beszélt a tömeg előtt, és hogyan számolt be a Jánossal meg a többiekkel való kapcsolatáról, akik látták az Urat, és hogyan mesélte el szavaikat, és azokat a dolgokat, amiket az Úrról, csodáiról és tanításáról tőlük hallott; Polükarposz mindezt az Ige életének szemtanúitól kapta, és az Írásokkal megegyezően mondta el. 7. Ezeket akkor is gondosan hallgattam, mert Isten irgalma megnyilvánult rajtam, és nem papírra, hanem szívembe jegyeztem fel; Isten kegyelméből mindig szívesen kérődzöm rajtuk, és tanúskodhatok Isten színe előtt, hogy ha valami ilyet hallott volna az a boldog és apo

Ma  éjjel azon gondolkodtam el, hogy mennyire úgy vagyunk “nevelve”, “összerakva” stb., hogy hajlamosabbak vagyunk egy általunk helyesnek vélt, mástól hallott igazságot – felülvizsgálat nélkül – elfogadni, elhinni, majd annak lelkes képviselőjévé, szajkójává válni. Ezeket nevezem téveszmék- nek, vagy más néven berögzüléseknek. Mindenkinek lehet ilyen téveszméje, és kevesen képesek arra, hogy egy, már jól berögzült téveszmét az igazságkutatás mérlegére helyezzenek, és utána járjanak a dolgok hátterének, valóságának. A téveszme mindig felületes, mindig felszínes. A téveszmét hajtogató ember, ha találkozik a téveszméjével ellentétes igazsággal, amely alátámasztható, kutatható és bizonyítható tényeken alapul, akkor bezár. A téveszme mögött mindig valamilyen egyéni haszon áll, nem pénzbeli, hanem ilyenek: kényelmesség, tetszetősség, frappánsság, egyszerűség, vagy mert jó érvnek bizonyul egy általunk hamisnak tartott csoporttal szemben. Az eddigi világkép fenntartására irányul (hiszen senk